Csukatúra fakerékkel

:))
Hát ez meg mi a ...?
Mentem volna inkább csónakkal, nem?

Hát nem egészen.
Bocsássa meg a nyájas olvasó ezt a kis szójátékot, nem bírtam ellenállni a lehetőségnek. Egyébként is, a modern média-tudomány szerint egy meghökkentő cím nagy mértékben emeli az írás hatását.
Tehát, "fakerék" azaz Fuker666 (Marczy szerint ejtsd: "faker") barátom és apósa, akikhez csatlakozva jutottam el Tiszavalkra és a 9.számú öblítőcsatorna partjára. Köszönet nékik a lehetőségért.

A kaland a csábítással kezdődött. Marczy vetette fel még a múlt hét elején, hogy nagyon menni kellene, aminek számos oka van:
Először is a mi kedves Miskolc-környéki vizeink valahogy kiürültek. A folyókban jószerével víz sincs, nemhogy hal, a tavak sem adnak mostanában zsákmányt, úgy látszik, a hosszú meleg ősz felébresztette a halak életkedvét, és nem vállalják a horgászbot általi könnyű elmúlás lehetőségét. A hírek szerint viszont a Tisza-tó megnyitott zsilipjei eszement zabálásra késztetik a helyi termetesebbnél termetesebb csukaneműeket.
Azonkívül Marczi koma tiszavalki kapcsolata komfortos szállással és messze földön híres libasülttel kecsegtet, amit - miként hithű moszlimnak legalább egyszer meg kell járnia a hadzs-ot - halandó horgásznak életében legalább egyszer meg kell ízlelnie. (Megjegyzem, ez nekem még várat magára, boldogabb és főleg fizetés utáni időkben majd vissza kell térnem.)
Harmadrészt az előőrsök pénteken megvallatták a kiszemelt szakaszt, és hárman 11 csukát termeltek, desszertnek pedig öles dévérek, félkilós bodorkák szórakoztatták őket.
Negyedrészt Fuker autójában rejtezik egy palack aszalt gyümölccsel ízesített ötvenfokos gönci nedű, amit a korábbi Sajó-parti partyn felmutatott ugyan, de egyéb - itt offolásnak tekinthető - okokból akkor nem sikerült megoldanunk.

No, hát ennyit az előzményekről.

Hogy le ne maradjunk semmi jóról, "kora délelőttre" terveztük az indulást - vagyis negyed 5-re. Gondoltam, nem baj ez, kelek háromkor, komótosan elkészülgetek, volt már ilyen. Hát volt, volt, de arra nem számítottam, hogy mint gyerekkoromban, amikor táborozni mentünk és hajnalban kellett kelni, az izgalom nem hagyott most sem aludni, éjféltől félóránként vizsgálgattam a vekkert, nehogy elaludjak véletlenül. Tehát alkottam végül egy bögre bikaerős kávét (amivel bevettem a reggeli vérnyomáscsökkentő tablettámat, mert ugye az egészség az első), és már négykor lent álldogáltam az utcán teljes harci díszben. A buliból hazatántorgó ifjak furcsán nézegették a sötétből elősejlő madárijesztő sziluettjét, talán azt gondolták, hogy egy Haloween-partiról kószáltam el.
Jött a piros autó, másodpercre pontosan, Fuker és a rokon felajzva, gyorsan pakoltunk, és irány a TT!
80 kilométert 40 perc alatt abszolvált a schuhmacheri erényekkel kacérkodó sofőr, és ebben benne volt a Valkra vezető úton egy-két dobbantós ugrás, két "jobba" helyett "balra", egy 300 méteres tolatás is.
Az éjszaka még nem adta meg magát, parkolás után volt időnk megcsodálni a nagyvárosok szmogjától, fényeitől távoli égbolt milliárdnyi csillagát. A sötétből vadlúdcsapatok kiáltozása hallatszott - ők is indultak hajnali dolgaikra.
A kikötőben már mozgott a nép, maradván az F1-es hasonlatoknál, olyan lázas tevékenység folyt, mint a boxutcában a rajt előtt. Autók érkeztek, Itt volt az igazi Halloween-parti, jelmezes alakok céltudatosan tevékenykedtek a sötétben, málháztak, napijegyet intéztek, csónakmotort élesztettek.
Hamarosan befutott a helyi különítményünk, üdvözlések és a - szó szerint - madárlátta barackital rituális körbehordozása és -ízlelése után mi is tengerre szálltunk.
Hát az bizony felejthetetlen élmény volt: a korom sötétben megkezdődött a verseny, hogy mindenki minél előbb elfoglalhassa a szerinte legideálisabb helyet, tehát apró fejlámpák és egyéb világítóeszközök derengő fényei mellett (sőt, később találkoztunk egy öngyilkossal, aki anélkül!), csutkagázzal hasította a vizet több tucat csónakos csapat. No, mi nem, mert kétladiknyi csapatunk egy motoros és egy lapátolós brigádra oszlott. Utóbbiak fürgén eleveztek, mondván, hogy majd később vontatókötélre veszi őket a gépes hajó, és addig is haladnak.
Szép elképzelés volt, a kivitelezésbe azonban némi hiba csúszott, mert egyrészt a termetes ladik nem suhant annyira fürgén, mint egy versenykajak, másrészt a "vontatókötélre fogás" akciója nem kevés röhögés illetve anyázás közepette zajlott, ütközésekkel, elmaradással, keresztbe fordulással, hasonlókkal. Eközben a később jövők is elmellőztek bennünket jó messziről persze, mert látták, hogy két hajónyi őrülttel van dolguk.
Mindezen akciók ellenére mégis a kiszemelt helyen talált minket a hajnal. Hetünknek - szűkösen - elég területen pakoltunk ki a hivatalos nevén 9. számú öblítő csatorna partján. Beélesítettük a csukázó cuccokat, Fuker666 mint igazi sportember visszaült az evezős ladikba, és erős elhatározással pergetni indult, egymagában.
Én is találtam egy viszonylag kényelmes "egyszemélyes" nyiladékot 15 méterre a csapattól, és nekiálltam a szokásos "terülj-terülj asztalkám" játékomnak, azaz szerelés és csalikeverés ürügyén a rendelkezésre álló helyet beterítettem zacskókkal, tokokkal, dobozokkal. Mivel érdekeltek a mesebeli dévérek is, egy úszós csukázó mellé a szokásos feederemet is bevetettem - na jó, tanúk nélkül ez így hangzik, a valóság ennél kissé színesebb, ugyanis a nyiladék széltében elég volt egy embernek, függélyesen azonban csak egy 15 centis hely állt rendelkezésre, hogy a 360-as feedert meglendítsem. Ez a harmadik újraszerelés után tudatosult bennem. Szükség volt még három kishalra is, mert az első egy víz fölé hajló bokrot díszített fel, a másodikkal lehorgásztam a fejem feletti hüvelykujj-vastagságú iszalagot (ettől legalább több hely lett ...).
Na végre, cuccok bent, jöhetnek a legendás Essoxok.

De nem addig'a!
Nem tudom, kinek milyen hangulatok társulnak a "horgászat" kifejezéshez, nekem a "csend", "nyugalom", "várakozás", "szemlélődés", ilyesmi. No, ez nem jutna eszébe annak, aki e "kilences öblítő" partján szocializálódott. Akkora hajóforgalom volt ugyanis, mint a Szuezi csatornában öbölháború idején! Felajzott horgászok brummogtatták a Yamahákat, Suzukikat, Mercury-kat, láttam egy Vetyerokot is, ez legalább felidézte lelkemben boldog ifjúkori motorcsónakos kirándulásaink emlékét, amelyeket édesapámmal tettünk meg a szegedi Tiszán -, vizsla tekintettel keresve az ígéretes parti állásokat. A többség azért lejjebb vette a gázt, ha horgászt látott a parton. A nemtöbbség meg nem.
Elgondoltam, hogy szerencsétlen halaknak mit kell kiállniuk, lehet hogy inkább felkötik magukat - lehetőleg az én horgomra.
Hát, nem tették. A hajnal lassan reggelé nőtt, és tényleg megindult a rablók reggeli rohama! Csak egy kis hibája volt a dolognak: hogy nem nálunk, hanem a túloldalon, 50 méterre "feljebb" horgászó három srácnak. Hangos üdvrivalgással merítették az első rablójukat.
Nekem is jelzett a Feeder, egy tenyeres kárászka pocsolt a zsinórom végén. Na jó, gondoltam, akkor versenyezzünk! A túlpartiak egyre-másra merítettek, 10 óra körül már volt vagy 5 csukájuk - nekem meg ugyanannyi kárászom.
Hm.
Fuker visszatért a vízitúrájáról, csuka nélkül, de új tapasztalatok birtokában, miszerint nem lehet evezővel a kézben pergetni. Ügyesen feloldotta a problémát, átült a motoros csónakba, és Eppusz társaságában újabb kalandra indult.
A Csapatunk többi tagja fenekező és egyéb csukafogó módszerek teljes arzenáljával vallatta a vizet, de a víz, mint jó partizán, nem vallott. Zsákmányként kövér törpeharcsákat tudtak felmutatni, "akik" a feederen felkínált gilisztára érkeztek ( érdekes, az én gilisztás horgaimra egy sem jött).
A valki templom harangja már rég elkondította a delet, amikor a csukázó úszóm mozgolódni kezdett.
NA! CSAK NEM?!?!? Ismerős ez az érzés, ugye? Az adrenalin felszökik, élesednek az érzékek, az ember szinte látja a víz alatt csalihalat beforgató ragadozó villanó fogait, tanakodik, hogy nyelessen még, vagy vágjon be...
Bevágtam.
Hát...a 25-ös Carbotex - ha beszélni tudott volna - röhögött az "ellenfélen", aki egy negyedkilós sügér volt. Sügérnek derék - de nem ezért jöttünk.
A társaim is beleakadtak több sügibe, még csukát is fogtak, igen, egész nap kettőt, összesen vagy 60 centi hosszban.
A teljes kudarctól a csónakos különítmény mentette mag a Sajó-brigádot, visszatérve Fuker előhúzott egy kettesre saccolt csukeszt a csónakból (hivatalosan 2,2 kg).
Ennyi.
A szemközti fiúk 10 csukával a bilincsükön(!) hazaindultak, mi is beláttuk, hogy "ez nem a mi napunk", cuccolás és további tengerészeti mutatványok után (például Marczi bepattant az evezős ladikba, hogy a 10 méterre a part mellé letűzött karót kiszedje, csak éppen a csónakban már benne volt az összes cucc meg még két ember, hát így kissé vidámra sikerült a manőverezés, de becsületére legyen mondva, negyed óra alatt teljesítette a kihívást)
A kikötőben egy brigádot láttunk, amint 4-6 kilós krokodilokat tisztítgattak. F666 beszédbe elegyedett velük, gratulált a derék zsákmányhoz. A válasz fancsali pofával emígyen hangzott: "...jobban örültünk volna, ha süllők lennének"! Mit lehet erre mondani? Akkor nem gratulálunk.
Fényképezkedtünk egy kicsit, elbúcsúztunk a többiektől, hazaindultunk.
Este még eljártam a "kárászpucolás panelkonyhában, háziasszony szeme előtt" című amatőr színházi előadást, majd magához ölelt az ágy - nem kellett ringatni, az nyilvánvaló. M.-nek megígértem ,hogy majd a nyéki tavakból hozok neki csukát. Ami ugyan "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a MIÉNK'!



U.i.:
Telefon ma, 10.50-kor:
Sancho: Szia! Mondj egy számot!
Eppusz: 0.