H2O

(Fiatal lányos szülők számára egyértelmű, hogy hol horgásztam!)

Hát, emberek!
Elért engem is a zémhe békéshalas horgászok alapvető élménye: pontyfogás - egy "élményfürdőben"!
Magamtól ugyan nem vitt volna oda a lában, de 80 éves apósom, aki szintén ott hal.adózik, ahol én, szeretett volna halat fogni.Neki ma már a hal=ponty, illetve új idők szelei fújnak: az afrikai "UFO"-harcsa.
Az öreg nem tud már vándorolni, nem tud pergetni, gázolni, cserkelni, hetitáborozni, mázsaszám etetni. Ő az a horgász, akire nem számít a mai kor. Öreg, na! Még kocsija sincs, nyugdíja van.
Na, ezt mind összeadtuk, összeráztuk, lepároltuk, és a rendszerből kicsöpögött az eredmény: ez a bizonyos tó.
Mérete kb egy-másfél focipálya, a hangulata is majdnem: sűrűn körbeülik a szurkolók, jelen esetben inkább ellenszurkolók. Mondjuk itt nem tilos, sőt ajánlott a pályára bedobálni. Másfelől a hangulat, a hangzás hasonló: harsány (nem"Harsány"!) és "18+"-os bekiabálások. Főleg, amikor akció van. A közönség ugyanis ponty utáni elvakult vágyában távdobó vetélkedőt tart: a keleti oldaliak a nyugati oldaliak elé dobálnak, a nyugatiak meg viszont. A harc okafogyott lenne, ha a háborús felek mondjuk helyet cserélnének, de hát ez már ösztönös. Nos, a távdobás sem megy mindenkinek, ugye ilyen vizekre többnyire valamilyen szempontból fogyatékos horgászok gyűlnek, keresztbedobások, nagy lendülettel beszakított szerelékek (az a fránya felkapókar!) színesítik a horgászat unalmas óráit.
Nos, a konkrétumok:
3/4 6-kor már a helyszínen voltunk, mert Após szerint később "már nincs hely". Hm. Ez nekem, Lonely Angler típusú horgásznak már eleve különös gondolat volt, de hát vendég voltam, illik elfogadni a bennszülöttek rigolyáit.Nos, fizettünk és szinte futva foglaltuk el az ideális stéget. Nem volt ez olyan nagy futás, ugye az egész víz sem az. 4x100-as váltót nem lehetne rendezni körülötte.
Egy bot kész, repül a szerelék (ki tudja hol áll meg?), az apósi intelmeknek megfelelően "a mélybe, mert ott gyűlik össze az összes hal".
Már eleve rejtély, hogy egy ekkora tóban hol lehet a "mély" - gondolom az 1.2-as vízben az egy és negyed méteres "szakadás". Másfelől egy rendesebb hal úgy jár benne, mint a MIG 27-es légiflottánk: a határok között szinte megfordulni sem tud... de hát, mondtam, toleráljuk a bennszülött mitológiát.
Nem nagyon kapott el a láz, a víznek háttal bütykölgettem a másik szereléket, Após közben belőtte a sajátjait, a parttól 30 méterre - már a szemközti parttól. A mienktől olyan 80-ra. Klasszikus. Azért megfontolandó a sárgavégűs technika nyújtotta lehetőség-arzenál: én a feederrel bűvészkedek, SIC, dobóelőke, "rakéta" kosár, krucifix, az öreg meg munkában eldurvult ujjaival összeró egy akármilyen szerkót, és helyből 80-at dob.
Na, de az elégtétel hamar megvolt. Mint mondtam, szórakozottan rakosgatom a második bot részleteit, miközben hangosan zörögni kezd valami a hátam mögött... A bot! Viszi a hal! Hát remek. Kézben tartott reflex-pecához szokott lelkem bánatosan gubózik be, elvégre lemaradtam az akció lényegéről, a kapásról, amikor a másodperc tört része alatt zúdul végig a testen az adrenalin, a rugóként feszülő izmok kilőnek, a bevágás ül... Hát nem. Utol kell érni a botot, ott van a végén a semennyire sem óvatos-intelligens-félénk ponty, amit ki kell tekerni a vízből.
Na ja, ki kell..ene. De nem akarja hagyni magát. 80 méter távolságból, fínom feeder-cuccon nem lehet erőltetni (sárgavégű rlz!), fárasztani kell. Aközben meg őkelme úszkál. A lehetőségei:
- Felém - azt ugye nem akarja.
- Tőlem el - na, azért annyira nem kell lenézni a pilincát!
- Jobbra - lehet (csak ott van a tőlem 3,7 m-re települt másik fan, összes távdobott szerkójával
- Balra - lehet, de ott van após...
Nos, a nemolykicsi (relatíve ugye) pontyom bizony kihasználta a lehetőségeit. Lett is annak eredményeként olyan makramé a két oldalamon horgászó drukkertársak zsinórjaiból, hogy indíthattuk volna a népművészet remekei-kiállításon.
És hát ez nem történik csendben. Óh L.A.-lelkem áhítatos megdicsőülése a természet ezerhangú csendje által - na az nem itt fog megtörténni. Após, udvarias neveltetése folytán nem említi nászasszony foglalkozását, inkább marad a zsinórok ferde szemű gyártója fogatlan öreganyjának címzett kívánságoknál, a jobb szomszéd (nem jó szomszéd) azonban nem ilyen úriember, ekként hát édesanyámat majd fel kell hívnom, és elmesélni neki, hogy tegnap azért nem tudott reggelizni a csuklástól, mert fogtam egy pontyot.
Mert megfogtam. Ponty, HAL! közel a 4 kilóhoz.
Az örömöm persze nem teljes, a szomszédok átkozódása miatt, meg kezdem belátni, hogy a helyi etikett nem tűri a finomszerelékes horgászat idegenül anglomán szokásait. Mivel nekem nincs ide illő felszerelésem, kénytelen vagyok rövidíteni a távolságon. A továbbiakban 30 méterre szűkítem a dobásaimat. Erre más nem háborog senki, viszont szinte süt a tó közönsége felől áradó lesújtó megvetés.Némi elégtételt csak az újabb kapás nyújt. Te jó ég! még 8 óra sincs, és meglesz a kvóta? Mit fogok utána csinálni? No, de korai még a sopánkodás, a halat nem megakasztani kell, hanem zsákmányul ejteni. Hát lássuk...nem látjuk. Jön valahogy kifelé, udvarias hal ez, nem jobbra-balra, nem akar ő megveretni engem. De a part előtt 2-3 méterrel vesz egy bukófordulót, és megy vissza. Hagyom, elvégre "szektoron belül" van, játsszunk egy kicsit. Nem olyan nagy, mint az előző, nem durvul, akkor úszkáljon. Végül azért csak felszínre húzom. Hát...a felszínt szétszurkálja egy csokor harcsabajusz! Afrikáner a lelkem. Szeptember közepén mit akar ez? Én őt - egy tavalyi horror-peca után - nem annyira, az öreg szeme azonban csillog, a húshorgász ösztönök már eluralkodtak rajta, szinte érzem, ahogy összefut a szájában a nyál a jövendőbeli harcsapörkölt szákolása közben. alig több, mint kilós az ufóhal, de mindegy, szákba kerül a letargiába süllyedt, mozdulatlan tükrös mellé. Megy hazafelé az apósi telefon: deszkát, tálat készíteni, trancsírozás lesz!
Na igen, lesz... de most még horgászunk. Újabb látványosság a parton: 80 éves terepfutó bemutató: Sanyi bátyám botja izgalmasan mocorog a tartójában, miközben a sokat látott horgász éppen az én harcsámmal foglalatoskodik. Az óvatos bánásmóddal megejtett horogszabadítás (a horog reménytelen mélységben eltűnt, a 40 centis harcsában vagy 60 centire...), előkeszakítás, halröptetés a szákba, (apatikus ponty felébresztése), majd saját bot elkapása, és egy tökfölösleges, de lendületes bevágás.
Na, ez a szerelék nem ad esélyt holmi makramézásra. Az előzőnél talán kisebb "tőponty"alakú jószág mérges csobogás közepette huppan a merítőnkbe, elfáradni sem volt ideje.
Megy ez! Jó lenne kissé rendezni a sorainkat, ezért vagy két órán keresztül nem is fogunk semmit. Illetve a "semmi" 3 darab jó kéttenyérnyi kárász, csontira (végleg feladtam a nagyhal-horgászati terveimet, maradtam a nekem való dolgoknál), meg ugyanannyi rák, a lehető legrondább fajtából (tudományos neve rákusz undoritusz). Após kirándulni megy: megnézegeti a szomszédokat, elégedetten sajnálkozik azoknál, akik nem fogtak, elégedetlenül hümmög másoknál, akiknek már 10 ponty van a szákjában (elégtétel: később a tó sólyomszemű őre ezen gátlástalanokat eltanácsolta a további horgászattól, a helybéli - egyébként eléggé toleráns -szabályok megszegéséért). Közben híreket is szerez, melyek szerint "délután 2-kor fog megindulni a hal".
Óh... hát hiába ábrándoztam a gyors és elégedett hazaindilásról! Akkor berendezkedek további rákászatra: Az egyik bot marad ázni kukoricával, fogjon magának, amit akar, a másik - a csontis - kézügyben, és igyekszem fürgén bevágni a horgot lepucolni igyekvő ízeltlábúaknak. Ha valaki próbálta már, az tudhatja, hogy ez eléggé jó reflexpróba: 10-ből kettőt ha meg tudok fogni - illetve hát "megfogni" nem szívesen, mert tartok az ollóktól, de azt a kettőt azért partra segítem, Koher-csipesszel kipiszkálom belőlük a horgomat, és mehetnek Isten hírével, elvégre védett jószágok lennének (vagy nem? be kell vallanom egy újabb hiátusomat: nekem a rák az rák, nincs neki faja; de mivel úgysem lehet velük mit kezdeni, hát leteszem őket a part szélébe, és figyelem, ahogy visszacurukkolnak a tóba.
Elmélyült szemlélődésemből Após heves hadonászása zökkent ki. Hát, megint akasztott valamit, megint ellentmondást nem tűrően, a felsőbbrendű felszerelés biztonságát kiélvezve parthoz húzza következő áldozatát. Én merítek....hoppá! Pattan a damil, vagy a horog szabadult pi a meggyötört pontyszájból(utóbb kiderült, hogy ez utóbbi), a szerkó süvítve száguld a felettünk terebélyeskedő öreg fűz ágai közé - és ott is marad még pár évig, míg az idő el nem korhasztja a 40-es damilt. A ponty félig felbillent állásban, keresi az egyensúlyát, el ugye ez sem fáradt nagyon. Na, mire jó a 4 méteres száknyél? Hát arra, hogy van még tartalék benne: ösztönösen megtolom, és a halacska, ahogy visszafordulna a küzdőtér felé, egyenesen a hálóba csusszan. Após szája fülig, pedig az előbb még a korábbi "nagykorú" stílusban szeretett volna egy verset elszavalni, ahogy ismerem.

Hát, az enyém is. Nem kell 2-ig várni. Alig múlt dél, és teljes a zsákmány, MEHETÜNK! (meg éhes is vagyok ám!) ' hal nálam marad, a többit az öregre bízom, neki félévszázados rutinja van a haltisztításban... majd meghívatom magunkat egy vasárnapi rántott pontyos ebédre.