(info: Keszthelyen a nádban este 7 tol lehet pontyot fogni persze minden napi rendszeres etetés mellett. keszeg meg nagyon sok van)
Sok...
Hal...
Na nem!
Az én verzióm:
Gyenesdiáson telik a hosszú hétvége, víkendház-beüzemeléssel. A robotot megelégelve olyan 5-6 körül kigurulunk a vonyarci strand melletti tisztásra.
Ott már horgásznak vagy ezerötszázhuszonhatan.
Cucc le, ernyő fel, szerelés.
"M.! Nálad van a giliszta?"
M. mondja: nála ugyan nincs.
Egy-null oda
.
Na jó, improvizálok valamit.
Csak úgy a rend kedvéért belekotrok a táskámba, hogy nézegessem a napijegyemet - hát nézegetném, de...:"M.! Nálad van az igazolványom?"
M. mondja: Nála ugyan nincs. (Ej, de szűk ma a szókincse!
Nem érdekel: majd valahogy kidumálom, vagy "elugrom érte", ha jönne a rendész.
Kettő-null.
Na, összeállt a picker. Bedobnám, de - ejha! - visszafújja a szél! Mi lesz itt? Valahogy beküzdöm a könnyű szerkót, de közben már harcolni kell az ernyővel, mert az igen kívánkozik a mögöttes erdőbe. 45°-ban szélbe döntve leszúrom, fogom a másik botot, közben nézem a bevetett pickert: a spicce olyan 20-30 centiket hajladozik, ahogy a hullámoknak tetszik. Hogy fogom én a kapást észrevenni? (Megsúgom előre: sehogy.)
Egyre nagyobb hullámok jönnek, nagyokat loccsannak a köveken, a vízpermet beterít. Aztán már akkor is jön a permet, amikor éppen nincs hullám. Aztán már nem permet: zivatar!
Három-null.
De hát Sancho nem olyan fából van faragva! Hónom alatt az ernyő rúdjával, bőszen építem a nyerő botot!
Viszont Szent Péternek is van egy biciklicsele: cseresznyényi jegek kezdik verni a lábam szárát!
Ez már K.O.!
Négy oda.
A víz kb olyan színű, mint gyerekkoromban a vízfestékes rajzórák végén az ecsetmosó tálka leve (Ezen már akkor is elmélkedtem, hogy hogy van az, hogy akár autót festek, akár virágot vagy húsvéti rétet, a tálka a végére mindig kekiszínű?), előttünk 3-4 vitorlás bénázik, körülöttük vidám motorcsónakosok szlalomozgatnak...Az ernyőt dárdaként szegezem az orkánnak, nálam szilfidebb alak ne is próbálja - állom a sarat!
M. a kocsiból kedélyesen fényképezget, szerintem azon töri a fejét, hogyan is tagad majd le, ha kérdezik tőle, hogy hozzá tartozik-e a parti magányos őrült.
De győztem!
Igen!
Négy-egy!
Szt. Pietrónak kifogyott a lőszere: a jég elállt! Na ugye!
M. előóvakodik a kocsi biztonságából, már csak azért is, hogy besöpörje az elismerő pillantásokat, amiket rendíthetetlen életepárja hős küzdelme váltott ki a többi ázott ürgéből. Kinyitja a fotelét (ami egyébként az enyém, de hát a lovagiasság ugye), és keres valami szélvédett helyet, muhaha! Őt is felcsapja a tajték.
Nem.
Nem tajték.
Zivatar v2.0!!!
5:1
Kész.
Ez már nekem is elég: pacallá áztam, hülyét csináltam magamból (akkor ünnepeljünk!), vállaltam a veszélyt, kitartottam a reménytelenség idején, de ez már nekem is sok!
Menekülök már. Szakadó esőben tekerem ki a cuccot. Hehe! Lefújás utáni találat: a horog a nádtorzsában maradt.
Minden fülig sáros, vizes, én is.
Hazaérve lendületesen kortyolok egyet a hűtőből előrántott sörösüvegből... HHHHHHÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! - de nem fulladtam meg, csak majdnem: ebben speciel apósom névnapi ajándék ötvenegyfokosa volt!
Na, szemgolyóimat akkurátusan visszagyömöszöltem az üregükbe.
Atöbbi a feledés ködébe vész.
Utóirat: A második nap.
Abból a törvényből táplálkozott az optimizmusom, mely szerint két egymás utáni nap nem lehet ekkora pechem.
Nem-e?
Hát, ahogy vesszük: Fogtam halat: egy 12 centis törpét.
Eső nem esett.
de a szél legalább akkora volt, mint tegnap.
A társaság: három "keletnémet" gyerek, az ismert "szolid, tartózkodó" modorukban ordítva, 50 méteres körzetben cséphadarva.
Most kivárásra mentem: M.! Nálad van a meleg cuccom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése