-9 fok, sehol egy lélek. A túloldali, híd alatti állás is szabad - ez általában intő jel, a helyiek nem szokták potyára kihagyni. Mindegy, bizakodom.
Gyors parkolás, kipakolás, nem tart sokáig, optimalizáltam a készleteket. Széktáska, 2 bot, merítő ( az optimizmus okán), ágasok. Azám, ágasok... na azokat nem tudom belevésni a kőkeményre fagyott partba. A megoldás kézenfekvő, a víz szélében kell lebökni. Rendben is.
Csonti a zsebbe, meg ne fázzanak, még elkapnák a H1N1-et. Gyors dobás, egyik bot csonti-párossal (hehe, apróban olyan, mint a debreceni páros), a másik kenyérrózsával be, és kezdődhet a várakozás.
Majd folytatódik a várakozás.
Nézem a vizet. Jégnek nyoma sincs, nem hogy zajlana.
A színe mély ólomszürke. Mozgás sehol nem látszik, a paducaim meg szokták mutatni magukat, ha jelen vannak... most semmi. Egy jégmadár villan a víz fölött. Nem irigylem, ebben a zimankóban a vízbe ugrani, majd repülni... nem ez az álmom pillanatnyilag.
Márna is érdekelne, na persze. Mondják, életveszélyes elaludni ilyen fagyban, úgyhogy ne álmodozzak, hé! Marad hát a valóság: szállingózó hó, a jégmadár balról jobbra, majd jobbról balra szorgalmasan. Neki jut hal, csak nekem nem?
A szemközti pályára érkezik egy párocska. A fiú komplett felszereléssel, thermo, bakancs, úszós cucc ragadozóra, kishalas vödör, egy feeder is előkerül, na meg szék a lánynak. Elnézegetem kicsit a "hölgyikét". Hát igen, tizen-huszonévesen ez még így megy: tűzön-vízen a párja mellett. Pufikabát, paszentos farmer, hegyesorrú divatcsizma - mi lesz ebből? A srác szakszerűen szerel, csaliz, dob, a lány távolról is érzékelhető áhítattal figyeli a mágiát, de nekem, a kaján kívülállónak szembetűnnek a testbeszéddel közvetített üzenetek: a kezét mélyen rejtené a nadrág zsebébe, mielőtt lefagy, a lábai ültében toporognak, keményen fázhat, kesztyűje nincs, csak a szerelem, ami melegen tartja. Na de a természetet nem lehet (sokáig) becsapni. én negyed órát adtam a csajnak, de csalódnom kellett: 10 perc után a srác felment az autójukhoz, és közelebb parkolta azt, a motort járni hagyta, és gálánsan felajánlotta lelkes kísérőjének a fűtött utasteret.
(Na, jobb is így. A lányon szemlátomást nem vastag mínuszokra való ruha volt.)
Öööö... horgásszunk!
Horgászunk? Én hiába vizionálok márnákat, paducokat, az nem segíti őket horogra. A srác állást vált (lehet kevésbé komfortos helyet választani), én csak a horgok helyét variálom, hol messzebb, hol a közeli forgóba, de akció csupán ennyi.
Nincs itt hal. (A kisördög, aki többnyire velem jár horgászni, mocorogni kezd: "nincs ITT??? Szerinted máshol van?")
Na, nem hagyom magam provokálni, igenis, gyorsan összepakolok, irány a "nagyfa" alatti állás. Gyors pakolás, rodeó a havon, parkolás, kipakolás, dobás...
Várakozás...
Várakozás...
Itt is van szemközti horgász, egy pergető harcos. Leng a kezében a merítőjének hálója. Na, ha merített volna vele, keményre fagyott volna - ez száraz. Tehát ő sem.... Szóba elegyedünk:
-Menyhalra? - kezdi.
(Hmm. Ez zizinek tart, déli 11 óra van!)
- Áh, nem, paducra.
- Arra a híd alatti részen szoktak sokan horgászni!
(Kösssssz! Most nem fogom elmesélni, hogy egyrészt onnan jöttem, másrészt egy szerelmespár melegszik ott éppen az autójában, nem kéne zavarni őket... nem fogok semmit mesélni. Csendben maradok. De ez nem segít.)
- Fonottal nyomtam, de unom már az állandó jégtakarítást.
Úgyhogy emberem fogja a kis motyóját, és jobbra el.
A falu temploma delet kongat. Menni kéne. Hal szemlátomást nem lesz ma itt. (Az álláson menyhalazók nyomai: tűz-maradék, eldobott világítópatron - lehet, hogy tényleg menyhalra kellene készülni, na de nem most. Meg egyáltalán: nem akarok menyhalazni. PADUCOZNI AKAROK!)
Egyébként is, kezdenek a távolban felsejleni illatos rántotthúsok, hát indulok. A Thermo-szerkóban kissé nehezen találom a helyemet a volán mögött, de nincs kedvem vetkőzni, majd otthon.
-Epilógus -
Nyomom a gázt, jobban mint szoktam, vár az otthon. Tudat alatt nem tetszik valami, mert miért nyomom a gázt jobban, ha nem halad jobban az autó? Mindegy, csak legyek már otthon. Lendülettel tolatok a parkolóba, amikor megcsapja az orromat a SZAG.
Belenézek a tükörbe, és gomolygó füstöt látok a bal kerék mellől felszállni. Hűazannya!!!! (Ja, a kisördög vigyorogva csap öklével a tenyerébe, szinte hallom, ahogy felmordul:"IGEN!!!!").
Utólag összerakom a jelenséget, és a mögöttem a járdán bandukoló asszonyság csodálkozással vegyes rémülete sugárzó tekintetét.
Hát persze!
A kézifék...
Az befagyott.
Ecsegtől hazáig majdnemizzóra hevítette a fékdobot. Próbaként hozzányomom az ujjamat, azon nyomban ráég (kisördög hangosan röhög, közben páros lábbal ugrál: "Paduc, mi? Meg márna! Nesze neked, fagyhorgász!!!")
Lehet, hogy ma nem kellett volna horgászni menni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése