Kezdődött azzal, hogy véglegesen elrendeltetett, hogy a mai pecát nem lehet lemondani, mivelhogy a múlt heti bolond időjárás megijesztett, kedves álomszuszék barátaim pedig nem győzték köszörülni a nyelvüket rajtam ez okból.
Tehát eldöntetett: ha esik ha fú, horgászat lesz!
Hát ez bejött: esett, fújt… Medlac volt az ürügy, hogy léki pecázni kéne, mert neki van egy megrendelt lékhorgász botja, amit valószínűleg a Nyuszi fog megtojni, mindenesetre úgy jön, mintha talicskán tolnák a nagykertől idáig. Tehát lék, ha lehet.
Már miért is ne lehetne? Hacsak azért nem, mert kiolvadt a tó – de persze nem nagyon, csak a széle egy kicsit, tehát nekimentünk a tónak.
Már a partja is érdekes volt: a talaj felső 5 centije fagyott, hogy a vizek ne folyhassanak el, rajra 10 centi hó, hogy ne látsszon, mi van alant, nincs is jobb ilyen talajon való autózásnál. Tehát beélvezkedtünk kb. olyan félútig.
Néztük a vizet: nincs ennek baja, fehérlik a jég, a széle egy kicsit vizes – azám, az nem vizes jég, hanem vizes hó! Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy vidáman nekiindultam Medlac után, éppen csak nem kalkuláltam azzal, hogy engem sokkal intenzívebben vonzz az Édes Anyaföld. PLUTTY! Fél lábszárig megmerültem. Na, sebaj, a teszkós „neoprén” lábbeli nem buggyant meg – csak egy kicsit. Medlac kérdezte is, hogy „vízálló a csizmád?”, mondtam, hogy persze (persze nem mondtam, hogy á, dehogy, vizes lett a zoknim, menjünk már haza egy kicsit….), végülis nem is volt nagyon vészes. Beljebb szilárd, 25 centis jég volt, fúrtunk, etettünk, pecáztunk. A szél meg feltámadt, aztán a hó is szakadni kezdett. Jött egy-két bodorka a kisebből, Medlac elégedetlen is volt. Beleszagolt a szélbe, résnyire húzta a szemét, és mint harci ösvényre lépett sziú harcos, kezében a furdanccsal elindult délnyugat felé -10 métert, és ott kezdett fúrni. Hogy miért pont ott, az titok. Közölte, hogy az a tuti! Hát jó, ha olyan nagyokos már ő is, biztos sok Kasát olvasott. Nem is foglalkoztam vele, amíg el nem kezdte aprítani a mágikus likból a karikákat. Néhány percenként kivarázsolt egyet. Mondtam is neki, hogy én már régen azt a helyet akartam javasolni, mert ját szemlátomást jegebb a jég, medrebb a meder ott, csak szerettem volna, ha ő érvényesül – egyszóval gyorsan mellé telepedtem, mert ott jobban ment a hal.
Közben nem találtam a telefonomat. Biztosan a kocsiban maradt. Persze hogy kimentem érte, elvégre telefon nélkül horgászni ugye nem lehet… A parthoz érve kicsit elgondolkoztam, hogy milyen módszerrel kellene a laza jeget átlépni. Ki is gondoltam, hogy egy farönk mellé lépve lesz a legbiztosabb – hát az is lett: PLUTTY! Ajkamat elhagyta egy szelíd Kasa-idézet, miközben felmásztam az autóhoz. Kerestem benne a kütyüt, nem volt. Kerestem a zsebemben – volt. „. Sz. Kasa-idézet.
Vissza kellene tehát menni a lékhez. De nem leszek ám kétszer balga! Kitaláltam, hogy nem a „szokott” lábmosós helyen fogok visszalépni (ott már úgysem elég tiszta a víz), hanem az időközben érkezett furgonos csendesőrült lábnyomait követve. Jó döntés volt, egy apró közjáték kivételével, tudniillik hogy ő is belelépett… Én is: PLUTTY, Kasa-tirádák…leültem a lékhez.
A lábam azért fázott egy kicsit. A jobb. De hát ez természetes az események tükrében, tehát nem sokat törődtem vele, a kilóssá nehezedett gyapjúzoknit lehúztam, helyére a sálam került, kapcává lefokozva. Gyapjú – gyapjú, nem mindegy? (Szerencsétlen nyakbavaló nem is álmodott arról, hogy lábtyűvé fog egyszer átlényegülni)
No, halacskáztunk tovább. Az idő meg vadult tovább, egyre jobban szakadt a hó, a lékbe is beállt, néha kimeregettem Medlac kérdezgette, hogy nem fázik-e a kezem (minek kérdezi? A KEZEM nem fázik – a lábamhoz képest. Relativitás!) A jobbláb tehát nem játszik, onnan tudom, hogy haza kellene indulni, hogy fázni kezd a maradék lábam. Ja és a kezem meg sajogni. (Most jut eszébe? Eddig hol volt?) Ki kellene hát menni a jégről, de ugye nem lehet. Medlac óvatos duhaj, a holmija nélkül kibalettozik, mondván, hogy majd én kiadogatom neki – remek, végül is miért szakadjunk be mindketten, nem igaz? Na jó, kihajítom a cuccokat, de én még mindig a tóban vagyok. Megköszönve a különböző tippeket (kibicnek ugye nem drága), egy másfél méter körüli lépéssel magam is szárazra vetődök, felcígölöm a felszerelést, mát csak indulni kellene. Csak kicsit ásom el az autót, megint Medlac tömegét kell igénybe vennem, szerintem Fekete Laci trónjára pályázik, ahogy fél kézzel tologat autókat… Na, végre kikecmergés az útra, az autó fűt „egy kicsit” (enyhén sercegve olvadunk).
Hazatérve igyekszem a leggyorsabban elpakolni a cuccokat, hátha sikerül elkerülnöm a szomszédok enyhén irtózó-furcsálló tekintetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése