Kedves barátom vágyakozott emígyen a minap: „Életem rövid távú célja, hogy egyszer elérjem azt, hogy valaki felhív, - Te, Eppusz felveszlek menjünk pecázni, nyugodtan igyál meg egy jó hideg sört!...”
Hát, megtörtént. Igaz, ami igaz, ehhez a nevezett überhaőr aktív közreműködése is kellett, miszerint először is elcsábított engem (Remete hív harcsázni Dobszára, TUTI!!!), majd az összes négykerekűjét – van neki számos – elérhetetlen távolságba helyezte/ajándékozta/veszítette. Ezek után maradt a lehetőség, hogy a felnőtt korú Kadettot nyergeljük meg.
Az indulás előtti kötelező látogatás a Cornexben eredménytelen volt: nadály - az nincs. Vettem hát két doboz iszapgilisztát, miközben úgy csikorgattam a fogam, hogy kihallatszott, hiszen a múlt héten csak háromszor voltam a Sajó-parton, az ottani „akciódús” horgászatokba simán befért volna egy-két kilónyi giliszta kiásása. Na mindegy, mint tudjuk, a lustaság pénzbe kerül.
Délután fel is kerekedtünk, fél hat körül érkeztünk a remetelakhoz. Remete Apó és családja finom vad-vacsorával és házi papramorgóval fogadott minket (nem hibáztam: „csak az íze miatt” nyalintottam bele, meg hogy tudjam, mit veszítek), megbeszélgettük a megbeszélendőket, majd felkerekedtünk a kikötő felé, ahol a helybéli Santa Maria ringatózott az erőmű-csatorna vizén.
A gálya egy vascsónak volt üresen olyan 600 kiló, amelybe hárman és a cuccok éppen befértünk. Remete büszkén illesztette fel a Varsói Szerződés felszereléséből rekvirált gépet a végébe, beröffentette, majd gyors pakolás után a hátrahagyott családtagok integetésétől elérzékenyülve és sejtelmes kék füstbodrokat eregetve nekivágtunk Északnak.
Hajónk hasította a vizet, a kapitány a láthatárt fürkészte, és így ment ez….200 méteren át. Ekkor a motor halálhörgést hallatva kiszenvedett.
Remete: „ gond egy szál se, állítani kell, ez ugye orosz!” felkiáltással csavarhúzót ragadott, varázsolt, majd röffentett (mármint motort!). Kék bodorfelhő, Észak…halálhörgés. A parti nádasból a kibicek jobbnál jobb ötletekkel bombázták a hajógépésszé lefokozott vendéglátónkat, éppen csak azt nem ajánlották neki, hogy tolja meg...
(A szerző elkezdte számolni az evezőket, és megnyugodva konstatálta, hogy csak egy van, tehát remélhetőleg neki nem kell majd lapátolnia) Újabb mágia, röff. Megy ez! (A tapasztalat szerint az AC adta meg magát.
Remete innentől kezdve ütemes kézmozdulatokkal etette a gépezetet, amitől az végre hajlandó volt huzamos ideig működni.
Ideje volt hát a túrával foglalkozni, gyönyörködni a duzzasztó által megszelídített folyó halat rejtő öbleinek titokzatos szépségében, felfedezni az ember keze nyomát: orvhalászok cölöpjeit. Feljebb szabályos halásszal is találkoztunk. Az atyafi nem igazán örült a naszád megjelenésének, de ettől függetlenül minden szükséges engedéllyel rendelkezett. És kiderült, hogy a rapsicok ellen a legaktívabb támogatók talán éppen a legális kishalászok. A befizetett 40 KHUF okán igen rossz néven veszik, ha valaki előlük orozza el a zsákmányt. Beszélt az ember verésekről, fenyegetésekről, erőszakról…
Elköszöntünk, és mentünk harcsáért, ugye. A hely, ahol vezetőnk megállt, egy kanyar külső íve, a sodrás itt meglassult, a magas partról 2-3 méteres vizet tapasztaltunk. Bekészítettük a harcsaölő botokat, elhelyezkedtünk, aztán megindult a beszélgetés, komótosan, egyik történet hozta a következőt…
Egyre vastagabb lett az éj takarója. A nyárt idéző langyos szellő alig lebbentette a szomszédos fűz ágait. Titokzatos neszek, zajok, hangok töltötték meg a csendet, egy róka próbált becserkészni bennünket.
Az egyetlen disszonáns hang, ami a harmóniát megtörte, Eppusz sörösdobozának szisszenése, és a fő….(stb)horgásztárs kortyolásának zaja volt. (na persze: a teljesült álom…). Remete még megjegyezte, hogy persze a pálinka otthon maradt – hát azon már nem lehetett segíteni.
Meg azon sem, hogy harcsáztunk…volna, csak a cél”személyek” ezt máshogy gondolták: a harcsák nem jöttek el.
Meg a süllők sem.
Meg semmilyen hal sem.
Éjfél közeledvén, szépen össze is pakoltunk. Az expedíció zsákmány-átlaga a végső összesítés szerint: 0.33 db bodorka/fő, 13 dkg összsúlyban.
Tehát ez a szokásos Sancho-s tuti-horgászatok sorába illik. Mégsincs okom panaszkodni, hiszen élmény volt azért, rég látott baráttal találkozni pedig mindig örömet okoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése