Hát, egyelőre igaz a közmondás: "Nagy víz - kis hal"
Ilyen közmondás (még) nincs, most alkottam.
Egyelőre a vizi emberekkel szórakozom, jobb híján.
Nem is vizi emberek, csak olyan helybéliek.
Alapból készségesek, csak...
a.) A körülményes.
Lehet üdülési csekkel területi engedélyt venni. Csalit, egyebet nem... Azért csak megkérdeztem: "nem lehetne valahogy megoldani?"
A válasz: Dehogynem! 
(Lásd még: a maci halállistája)
Meg is lehetett, de a gyerek annyit számolt, integrált, derivált, hogy szerintem a végén ingyen hoztam el a kukacot.
b.)
Első kísérlet, a Gyenes és Vonyarc közti part. Vannak nyiladékok, ahol le lehet telepedni. Elsőre csak úgy "szárazon" cucc nélkül vetem be magam a dzsungelbe. Álldogálok, nézelődök... jön egy ember. Vastag kötött mellényben, cejgnadrágban. Dühös. Már előre dühös. Megy, megnézni a "helyét". Mert odaültek. Odaszemeteltek. Meg egyébként is! Valahogy hallani vélem a hajdani Tisza-tavi kedves vendégfogadó versikét: "Ménemmindenki ott horgászik, ahun lakik, VAZZAMEG!" Aztán még: nincs hal, lemérgezték a törpe és rendes harcsát ... No, kedvesen elbeszélgetek a dühösemberrel (minden autó rendszámát fel fogja írni), aztán választok egy másik zugot. A békesség, ugye, mindenekelőtt.
Kis zug, meredek fal tövében. Hátam mögött szeder, repkény, iszalag, fölöttem fűzfa, sejtem ám, hogy mi lesz még itt - de hát szeretem a kihívásokat.
Előttem kiegyengetett kis hely, olyan 10 centire áll ki a vízszint fölé. Azért mégsem oda ülök, kissé hátrább, feljebb.
Sugallat.
A távolból kellemes(?) hatféle diszkózene egyesítve ér hozzám. Beszáll a természet is a kedvcsinálásba: egy zápor szórna meg, höhö, ernyő fel, nem árthat. A szél a hátam mögül fújna, az erdő elfogja, jó ez.
Hanem a kezdetben placcnak kinéző hely... víz alatt van! áradt a Balaton 15 centit? tisztára olyan, mint a Bős alatt a Duna, amikor a barátok nyitogatják a zsilipet. Aztán kiderül a vélhető ok: hirtelen elkezdenek szemből jönni a hullámok, a szél - egészen morc az idő.
Jaj, de horgászom!
A feederen tisztességes kapás, a tettes egy 2 centi vastag, negyed négyzetméter felületű dévér. Hasonlót a múltkor a Tiszán rendesen fárasztani kellett, ez kb egy teszkós szatyor vehemenciájával "védekezik". Kicsörlőzöm, nézegetem, mégiscsak a nyaralás első hala, lehet, hogy ki kellene tömni és felapplikálni a falra?
Eh, ha tud, ússzon el.
Halból még jött egy féltenyérnyi, aztán a Tó hölgye úgy döntött, hogy elég nekem ennyi. Az alkonyattal esett vagy 10 fokot a levegő ( a nappali 16-ból), a bozótban aludni tértek a madarak, a kiborult csemegekukoricát (vagy négyszer borult ki, a halaknak alig jutott) egy csinos, barna egérke kezdte megvacsorázni, miközben fél szemmel engem méregetett, hogy én vajon őt akarnám-e hasonlóképpen?
ANNYIRA azért nem vagyok éhes. De annyira azért igen, hogy az utolsó derengő fények alatt összepakoljak és hazatérjek.
Hát, nem olyan ez, mint a geleji teknyő...
---------------------------------------------------------------------
Kettő
Majdnem fogtam egy pontyot!
A parti kövezés előtti hinarasban szerelte le magát (előkéstül) a szerkóról.
Amolyan (amíg pakolok, bent marad egy bot, hátha..." hal volt.
Lehetett vagy nyolc kilós.
vagy négy....
... kettő...
egyébként spiccbottal degeszre fogtam magam bodorkákkal.
A balatoni bodorka sápatag, nem olyan szép acélszínű, mint a nyéki.
Az unokák halálközeli élményben részesítettek néhányat, aztán szabadultak (már a halak)
Van itt hal!,
De elvonulás, magány... az nincs. ha van a szomszédig öt méternyi hely, oda beül egy érkező, dob, aztán érdeklődik, hogy kereszt-e? Mondom neki: biztosan.4
De mindegy.
Itt nyugaton nem divat a c&r. Ami pikkelyes, az megy haza.
Igen randa dévérek vannak: nagy fej, gülü szem, és kicsi, lappadt test.
-------------------------------------------------------------------
Három
Persze, "még-még-még".
Csakhogy a tó nézi a szolunáris bolondságot. És aszerint adja a halat.
Persze nem ilyen egyszerű, mert a délelőtti kezdés után fél órával egy kapás, ígéretes ellenkezés a cucc túlvégén...
8 kilós!
Négy.
... kettő...?
Leakad.
Hej, van itt hal!
Igaz, a soron a többi iparos csak néz meredten, nekik csalikapásuk sincs.
Aztán helyreáll a rend, mert nekem sincs több.
Az a baj a sokat látott-olvasott horgásszal, hogy ha nincs kapás - hát ötlete van ezer. (Magyarázata csak este lesz, de az még messze).
Kezdem a variációkat: pellet a'la dömegé, lebegtetve, fűzve, csemegekuki csontival amúgy hagyományosan, pufi após-módra, mézes kukorica, giliszta, csonticsokor, maggot-klipszes csonticsokor, csúszós, kosaras, végólmos, óriáshurkos, távdobós, közelipeca, etceterra, etceterra.
....
na most, míg ezt mind kipróbáljuk, vége a napnak.
A szomszédék közben fognak egy pontyot, ami a tézisek ellenbizonyítéka. Riadtan pakolnak és sűrű elnézéskérések közepette húznak haza megpucolni (mondom én, hogy nem ismerik a nemes angol dolgokat errefelé).
Ja, még jött egy család, Atya, Anya és gyerek.
Egy úszós horgászbottal.
A bot amolyan gyerekcucc, természetesen Atya kezében (Villanyvasút-effektus).
Dob egy tíz méterest, a család ovációval (Anya talán ovulácioval) ünnepli a teljesítményt.
Az úszó messze, táncol a hullámokon, illetve egy sneci elkaphatta, mert fel-alá vonulgat előttük.
Ülnek, üveges tekintetettel bámulják, elvégre ezt látták a soron az összes nagy ho-ho-hoooo-tól.
Végül csak kitekerik, a szerencsétlen áldozati állat ott fityeg a horgon.
Na, erre nem készültek. Ezt még a mindenekfelett álló Atya sem tudja megoldani, hát engem szúrnak ki, hogy segítenék-e. Persze. A félarasznyi sneci a kezükben, Atya a továbbiakat is tudni szeretné: ezt most vissza kell-e dobni, vagy akár meg is süthető? (EMBER! négy centis küsz! CÉENDER!!!! - de látszik rajta, hogy nem nagyon érti.) Kissé lelombozom, mert a beszélgetést a szabályokra terelem. Ő kérdezte, hogy "ugye van olyan, hogy mekkora halat lehet megsütni?".
Ja.
Olyan is van, hogy engedély...
No, milyen morc alak vagyok - nem jönnek többször. Nem bánom. Egyrészt mert nem hagyta a manus a gyereket pecázni, másrészt el vagyok foglalva a szakirodalmi emlékeim felidézésével. De hiába. A legveretesebb szerzők sem írtak olyasmit, hogy egész nap nem eszik a hal.
Ellebeg előttem egy harcsa-hulla. A gyerek kérdezget, hogy fényezze Atyát: "Apa, ez milyen hal?" (Döglött, vazze...)
Nagyapám szava jut eszembe: "Ölég!"
Meg még más is: a szerelem.
Szerelem hát összefelé a botokat, biciklire pattanok (kászálódok) és meg sem állok az első kerthelyiségig. Mert hát meleg volt a mólón, hosszú volt a nap, szomjas vagyok és éhes, kiábrándult, frusztrált. Mindezek összevont ellenszere aranyszín, hűvös, fehér habbal a tetején.
Most meg megyek aludni, és megálmodom a mai horgászat halakkal teljes változatát.
-----------------------------------------------------------
Négy
Már csak a hajnal használható napszak. Hőségriadó van ugyanis. De máskülönben is jó ez: nincs diszkó, nincsenek sétáló családok (Értsd: Pasa és alattvalói), horgász sem sok.
Megreszkírozok hát egy újabb menetet a közkedvelt mólón.
Jó is lett az, még pontyot is fogtam, és érkeztek a szabványos dévérek, jól lehetett szórakozni velük.
A lassan benépesülő mólón kezd kialakulni a megszokott klubélet. Egy "spori" hazamenne, de nem tud, mert van két keszege, amivel nem tud mit kezdeni. Ajánlgatja a többieknek, de senkinek sem kell. (Megy ez a téma vagy negyed óráig. Még a szentségtörő ajánlat is elhangzik, hogy "dobd vissza üket, bammeg!", de persze senki nem veszi azt komolyan.) Emberünk kínosan téblábol, míg végre a távolban földereng az érkező Géza (vagy Béla vagy Gyula) termetes alakja, felmentő seregként. Ő kegyesen elfogadja a keszegeket.
A gyula-féle nagy tiszteletnek örvend a móló horgászklubjában, az összes jelenlevő udvariasan járul elejbe, és nyújtja át neki a horogra akadt és megtartani nem kívánt halakat. Őgyulasága pedig kegyúri fensőbbséggel fogadja az adományokat. Horgászik ő is, néha S.k. is akaszt egy-egy keszeget, a szákja azonban ennél gyorsabb ütemben gyarapszik.
Én a nem túl barátságos borsodi vízpartokon kegyetlen húshorgász hírében állok, de ez már nekem is kezd sok lenni. szépen adja a feeder a nagyfejű és lapos dévéreket, amiket jó feltűnő mozdulattal csobbantok vissza a helyükre. Höhö, haltartót nem is hoztam!
Hát, nézik a gyüttmönt idegent, és nemritka lóf..-al és kuraanyád-dal cizellált közvetítésükbe bele is foglalnak emígyen: "a szakállas megint visszadobott egyet, a kummaannyát...
Jaj...
Egy srác a móló közepe táján spiccbottal aprítja az aprókat - illetve egyre termetesebb alaplébevalókat ("én kétszer átnyomom a húsdarálón, 'aszt nincs benne szálka, a lónakafacát akinek az köll" - így a gyula). Jó ötlet, átállok mecsre. Az is működik, 3-4 méterről jönnek a bodrik, dévérek. Csak az etetőanyagom van már fogytán, kosaras feederezést terveztem, nem gombócozást. Azért így is vissza tudok még dobni néhány látványhalat.
Komolyra fordítva a szót: A Balaton nem fogadja túl szívesen a messziről érkező, egy-két hétre idesereglő horgászvendéget. A tó túl nagy annyi kis halhoz, ami még van benne, a mindenféle rendű és rangú horgásznépek a néhány, közember számára megközelíthető partszakaszra zsúfolódnak, és itt lesik el egymástól a helyben szokásos "kultúrát"... vagy én nem tudom, csak nekem dobott ki a gép ennyi bunkót? Oké, nem szemetelnek. Viszont versengve gyömöszölnek szákba minden megfogott halat (és az a szák... a parti kövek közé lógatva, a hullámzás rövid idő alatt véres, rojtos uszonyú gnómokká nyomorítja a benne tengődő halakat). És ugyan hulladékkal nem szennyezik a partokat, de valamiért minden ilyen helyen akad két-három mosdatlan szájú és egyszersmind nagyhangú ember, vagyis akárhol telepedsz le, kénytelen vagy élvezni a 18+-os szóáradatot.
Tegnap le sem írtam a jóember történetét, akinek a botját magáénak vélte egy másik... "természetesen" nem az angolkisasszonyok modorában és nem alaphangon adta elő a történetet. Vagy előző nap a harcsák sorsát taglaló úr hasonló performanszát.
Tehát, ha csak amolyan óccsó, gyaloghorgász vagy, túl sok jóra ne számíts. Persze, biztosan lehet jókat pecázni csónakból, vitorlásról (höhö, "vitorlás"... mind brummogó motorral közlekedik, vitorlát nem is húz fel, legalábbis ahol én látom őket), kerítések mögött őrzött magán-Balatonban, de ha "csak úgy" leballagsz a vízhez, mondom, sok jót ne várj, akkor nem csalódsz (nagyot).
Úgy tűnik két Balatonunk van. Hej, gazdag ország!
Az egyik ez, a fenti, üzleti szellemmel megáldott, kizsigerelt, embertelen teknő, amolyan pénztermelő ól, ahol az éhes (szó szerint is, meg felüdülésre, kalandra, a régi emlékek megtalálására vágyó) fejőstehén-vendégek gyűlnek össze. (A kihalt kerthelyiségben egy korsó Sopronit képesek 550 Ft-ért adni - mondtam is, hogy a korsót nem venném meg....)
És van egy másik Balaton: A Tüskevár, vagy Szári Zsolt sejtelmes fényű történeteinek és az én régi kalandos nyaralásaimnak helyszíne. Ezt nem találjuk meg a térképen, nem szerepel az utazási irodák ajánlataiban. Ez a szívünkbe rajzolt, emlékeinkbe vésett helyszín - már nem található meg máshol. De ott, a szívünkben mindig megmarad, nem kell, talán nem is szabad "odautazni", nehogy a valóság eltörje a varázslatos emlékképeket.
